belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
homepage

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, Ferencvárosban, a Gát utca 3 szám alatt. Apja József Áron (1871-1937), bánáti szappanfőző munkás volt, anyja Pőcze Borbála (1875-1919), szabadszállási születésű, a Kiskunságból Pestre került parasztlányból lett mosónő. József Attila a családban hatodik gyermekként született, de három testvére még az ő születése előtt meghalt. A gyermek csupán három éves volt, amikor az apa elindult szerencsét próbálni Amerikába s elhagyta a háromgyermekes családot. Végül Romániáig jutott, de családját végleg magára hagyta. Az édesanyjának csak nagy nehézségek árán sikerült gyermekeit eltartani, végül úgy döntött, hogy két kisebb gyermekét a Gyermekvédő Liga révén Öcsödre adja nevelőszülőkhöz. Azok a gyermek füle hallatára beszélték meg szomszédaikkal, hogy az Attila név nem létezik, és innentől fogva Pistának szólították. Fontos tényező volt életében, hogy Attila hun vezérről szóló olvasmányokat talált. Ez természetesen felkeltette érdeklődését az irodalom iránt, hisz ezek a legendák újra megerősítették identitástudatát.

Csaknem három évet töltött József Attila ennél a parasztcsaládnál, mikor anyja visszavette a két testvért. Pesten továbbra is a Ferencvárosban éltek, gyakran költözködtek egyik bérletből a másikba. József Attila már gyermekkorában kemény fizikai munkát is vállalt, hogy a család szegénysége enyhüljön:

„Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból – volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorra kerültem volna, jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban.” (József Attila: Curriculum vitae, részlet)
1914 első felében egy Jolán nővérével történt vita után Attila először próbált öngyilkos lenni: lúgkővel akarta megmérgezni magát, de helyette tévedésből keményítőt ivott. Még ez évben édesanyjuk súlyosan megbetegedett – méhrákos volt.

1918 nyarán a „Károly király gyermeknyaraltatási akció” keretei közt József Attila néhány hetet tölthetett Abbáziában (ma Opatija). Ekkoriban már írogatta költeményeit is.

1919-ben Jolán nővére feleségül ment Makai Ödönhöz. Enyhíteni kívánva a család nyomorán, Attila a szabadszállási rokonokhoz utazott, de decemberben ott kapta a hírt, hogy anyja elhunyt. Ez a tragédia élete meghatározó élményévé vált, s költészetében is mély nyomot hagyott. Az asszony halála után Jolán vette magához két testvérét, Attilát és Etust, Makai pedig a gyermekek hivatalosan kinevezett gyámja lett. József Attilát polgári iskolába járatták, majd később a makói gimnáziumba került internátusba. Itt ismét költeményeket írt, méghozzá az internátus igazgatójának lányához, Gebe Mártához.

 
linkeffekt kód

 
mulmegváltoztató kód

 
vastag, dőlt... kód

 
széthúzza
 

 

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.